Óriáskerék bécsi

vissza a:

Bécsi óriáskerék

Aki még nem utazott egy kört sem a bécsi óriáskeréken, az nem is járt Bécsben, szól minden Bécsbe látogató számára az íratlan szabály. A bécsi óriáskereket 1897-ben állították fel Ferenc József császár trónra lépésének közelgő 50. jubileumának tiszteletére. Azóta a városkép szerves része. A Wurstelprater legelején helyezkedik el, a kocsikból pedig csodálatos kilátás nyílik a városra és a Práterre.

A kerék átmérője szűk 61 méter, a teljes fémszerkezet összsúlya 430 tonna. Egy kolosszus, amelynek egyáltalán nem sietős a dolga: A bécsi óriáskerék kereke 2,7 km/h sebességgel forog. A bécsi látnivaló szerkezeti szempontból a maga nemében világszerte a legöregebb még meglévő óriáskerék. És világszerte ismerik.

Az óriáskerék mint filmdíszlet

Az óriáskeréknek már több alkalommal is fontos szerep jutott különböző hollywoodi filmklasszikusokban, például A harmadik ember címűben (1949), amelyben Orson Welles is szerepelt, vagy a Halálos rémületben című James Bond-kalandfilmben (1987), amelyben Timothy Dalton játszik. És Richard Linklater is itt forgatott néhány jelenetet a Mielőtt felkel a Nap (1995) című filmhez. Ezért került fel a bécsi óriáskerék 2016. júniusában az Európai Filmakadémia kezdeményezésére az európai filmkultúra kincseinek listájára. Az elmúlt évtizedekben Bécs általában a filmforgatás rendkívül kedvelt helyszínévé vált. Különösen Hollywood értékeli Bécs kulisszáit.

Menschen auf einer Glasplattform am Wiener Riesenrad
© Wiener Riesenrad

Városnézés a tériszonyban nem szenvedők számára

2022. májusa óta az óriáskeréken a 9. számú platformmal egy különleges attrakció várja a közönség tériszonyban egyáltalán nem szenvedő tagjait: Egy külön ezért létrehozott platformon az óriáskerék látogatói, akik különleges adrenalin löketre vágynak, egy szellős utazás során élvezhetik az izgalmas magasság érzését. A 9. számú platform egy üvegpadlós acélszerkezet. Nincsenek oldalfalai, se teteje. A merész látogatókat kizárólag hevederek biztosítják, és így városnézéssel társított, páratlan magassági mámorban lehet részük. Az akciódús kínálaton való részvételre hely fogalható az óriáskerék honlapján.

Bécsi Práter az óriáskerékkel
© WienTourismus / Peter Rigaud

Élményszerű történelem a Panoráma Múzeumban

Aki mindent meg szeretne tudni az óriáskerékről, az az óriáskerék bejárati részén megtalálja a Panoráma Múzeumot. Nyolc kocsiban, amelyek az óriáskerék kocsiit utánozzák, megismerhetjük az óriáskerék történetét, valamint a Práterét, de bepillantást nyerhetünk Bécs 2.000 éves történetébe is. Trükkös művészi-technikai installációk segítségével létrehozott hangbenyomások nagyon hatásosan közvetítik Bécs történetét. És magánál az óriáskeréknél is különlegességek várnak: A kocsik külön lefoglalhatók exkluzív vacsorákra, koktél-fogadásokra és esküvőkre. A bécsi óriáskerék egész évben nyitva tart.

A Práter áttekintéséhez

Óriáskerék (Riesenrad)

Prater
1020 Vienna
  • Vienna City Card

    • Előnyök a Vienna City Card kártyával: -7%

      Additional information on the offer:

      Standard ticket price: 14,00€

  • Nyitva tartás

      • 12/21/2024 10:00 - 21:45
      • 12/22/2024 10:00 - 21:45
      • 12/23/2024 10:00 - 21:45
      • 12/24/2024 10:00 - 21:45
      • 12/25/2024 10:00 - 21:45
      • 12/26/2024 10:00 - 21:45
  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes (Automatikus tolóajtó 200 cm széles)
    • Parkolók Főbejárat
      • Mozgáskorlátozott parkolóhelyek léteznek
        at parking garage Ausstellungsstraße
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Megjegyzések

      Access to all exhibition rooms and to the restaurant / café: no steps.
      Ramp for wheelchair, all special wagons of the Ferris Wheel are suitable for extra wide wheelchairs.

Értékelje a cikket

Még többre támadt kedve?